Az a nagy helyzet, hogy rájöttem mennyire egoista is vagyok én. HA valakitől megkérdezem hogy vagy, azért teszem, hogy elmondhassam, velem mi történt (Bár mások nem nagyon kérdezték, hogy mi is van velem)... Ha mások boldogságáról hallok, a saját magam szomorúsága jut eszembe. Amikor valakinek segítek, az jut eszembe, milyen jó is lenne, ha másvalaki meg nekem segítene...
Szóval emberek... A karma... HÜLYESÉG!

Hiába tettem jót sokakkal, hiába segítettem, nem bántottam senkit, sem szóval, sem tettel, mégsem érzem, hogy nekem olyan fene jó lenne!

Persze van pár nagyon közeli barátom, akik hetekre, esetleg hónapokra képesek ezt elfelejtetni velem, aminek szívből örülök... DE! Ez nem változtat azon a tényen, hogy este a nővérem macskájához megyek haza, hogy egyedül üldögéljek a gép előtt.

Hiába öltözök fel szépen, engedem ki hosszú, szőke hajam, tornáztam, hogy karcsúbb legyek és lettem, le se szarnak magasról. Nincs társaságom, akik ELHÍVNÁNAK valahova. PErsze én szervezzek meg ilyen találkozót, olyan találkozót, de nem érzem úgy, hogy bárki keresné a társaságomat.

Nagyon rossz érzés, ha az ember egyedül van. Utálok sírni is, de sokszor csak az segített már, hogy ne robbanjon szét a fejem, mert ha egyedül vagyok, akkor gondolkodok és mivel ingeerszegény a környezet, ezt magamról teszem. Abból pedig nem sül ki semmi jó, főleg hogy nincs olyan, aki csak egy halvány érintéssel cáfolja az egészet. 

Nagyon rossz érzés, ha az ember egyedül van!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.