Fájdalmasan rossz ez a mai világ. Amit a TV-ben, filmekben látunk, katasztrófák, terroristák, bűn, fájdalom, kín, keserv, szomorúság, átok… az lassan maga a valóság. Soha nem hittem volna, hogy az én környezetemben is tapasztalhatok hasonlókat, még ha nem is saját magam érzem azokat… A napokban egy gyereket megvertek… Egy kisfiút félholtan találták meg egy árokban… Megerőszakoltak, majd megfojtottak egy 15 éves lányt… Bár nem ismertem, mélyen megrendítettek a történtek… Hogy lehet, hogy ilyen megtörténhet? Hogy lehet képes valaki ilyet tenni? Miért? Miért? Miért? Fáj az igazság, hogy ez az Élet. Az a nagybetűs, félelmetes, halálos, kínzóan valódi Élet. Ráz a hideg és a sírás kerülget… Ilyen felnőni? ÍGY kell felnőni? Miért nem lehet a világ boldog? Miért kell a harag? Miért nem tudunk tenni ezek ellen a szörnyűségek ellen? MIÉRT? Annyira fáj, hogy mindez Tényleg megtörténhet! Kíváncsi vagyok… Kíváncsi vagyok, mi visz rá egy embert arra, hogy ezt megtegye? Szívesen a szemébe néznék… Azt kérdezném csak tőle, miért? Kíváncsi vagyok, változna-e a tekintete… Rájönne mit tett, vagy egyszerűen kiröhögne? Sajnos úgy hiszem az utóbbi.

Nem értem az embereket… Meghatódunk, sírunk, bánunk, mégsem változik a világ. Romlott, rothadt, bogarak elesége… Dög. Rombolunk, pusztítunk, törünk, zúzunk, embert, állatot, növényt, egyre megy. Ilyen volt a múltunk, ilyen a jelenünk… Ilyen lesz a jövőnk. Fájon hiányos… Üres. Talán lesznek, akik boldogan élnek! Talán lesznek, akik segítenek és ha nem is tudják megszűntetni, legalább csökkentenék ezt a rohadtságot!
Nem tudom mi a rosszabb… Áldozatként, vagy cinkostársként meghalni? Mert mi mások lennénk, ha nem cinkostársak, ha elnézzük a férgek tetteit? Nem azt mondom, hogy gyilkoljuk halomra az összes mocskos szemétládát, aki a világon rosszat tett… De ne hagyjuk, hogy megtegyék! Meg tudnánk akadályozni!

Csak az a baj… Hogy félünk. Én is félek! Hisz senki nem akar áldozat lenni!

Mikor a nagypapám meghalt. Dühös voltam. Úgy éreztem, szét tudnám verni a világot! Gyűlöltem Istent! Mert miért van Isten, ha az emberek szenvednek? Miért áldozta fel a fiát? EZÉRT? Kár volt… Úgy érzem a világ jobban járt volna enélkül az önző, ragadozó, de önpusztító lény nélkül. Persze… Meg is ijedtem… Súlyos szavak. Miért van Isten? Önpusztító lény…

Szorongtam. Egyedül éreztem magam ezen a világon… Sírtam. Bőgtem…

Lassan feleszméltem abból a gyűlöletes vörös ködből. Körbenéztem és láttam a síró, szánakozó embereket. Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy nem lehet, hogy csak a semmiért létezünk. A cél ködös. Talán egyszer mindenki megtudja az igazi rendeltetését. Én legalábbis ebben reménykedek…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.