Szomorkás gyönyör, gyönyörű szomorúság. Ez a blues. Csendes dallam, halk, búgó női hang. A zongora ütemesen kopácsol, a szaxofon fel-felzokog, versenyt játszik a klarinét.  

"Mindig az a perc a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók, mit el nem csókolunk"

A szöveg az elmédbe vág, a hang a szívedet facsarja, s azon kapod magad, hogy könny szökik a szemedbe, mert érted, mert a te érzéseid is.

"Mindig az az álom volt a szép,
Mely gyorsan szerteszéledt,
Amit soha többé meg nem álmdunk."

Panasz, siráma, lelkekt átható, mély harc. Ez a blues...

(A szám Szalóki Ági-tól van)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.