1. rész

Kis karácsony

      A szeretet ünnepe... Megszületett Jézus, megszületett... Ajándék mindenhol... Halvány kis gyertyaláng... Szaloncukor, üveggömbök... Hógolyózzunk!
     Sok hang, sok mese, sok áldás, sok béke. Az ember már azt hiszi, tényleg így van. PEdig nem. Nincs is idén hó. Egy centi se esett. A szaloncukrot meg ellopták a többiek. Deby összetörte az üveggömböket és nemhogy gyertyára... Fűtésre sem telik. Az ajándékokról meg ne is beszéljünk. Tizenakárhány évesen már nem kapok ajándékot. Azt a kicsiknek adják. Szegények. Milyen rossz lesz nekik, ha majd rájönnek, hogy csak tévhitben ringatják magukat.
     Az árvaház hideg. A kis taknyosok csak azért nem fáznak, mert fel-alá rohangásznak a lépcsőn. Fáj a fejem és reszketek. A torkom fáj, a tagjaim zsibbadnak. Igazán eredeti karácsonyi ajándék. Many a ház asszonya szomorkás mosollyal ad egy takarót. Mást nem is tud tenni. Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy idén nem tudok neki segíteni. Minden évben együtt sütöttük meg azt a kevéske mézeskalácsot.
    Legalább fenyőfa van. A fát az erdésztől kértem. Akkor fázhattam meg ennyire, mikor kivágtuk és hazacipeltem. Nagy, terebélyes fa. Örökzöld illatot áraszt az egész épületben. A kis szobácskák ajtajai nyitva állnak, hogy a doh helyét betöltse valami új, rég nem érzett illat. A galéria korlátjánál ülve, lábamat a mélybe lógatva olyan érzésem támad, mintha én magam lennék a dísz a fa tetején. A csillag, ami messze ontja fényét egész a távoli galaxisokba.
    A fa ágai közt megpillantom az új kislányt. Szegény a sarokban sírdogál. Még fáj neki. Még zsibbad. Még üvöltene. Még fél...
   NAgy sóhajjal felállok és Many útjába állok aki már sietne felkapni a kicsit. Egy pillantással sugallom neki. ~Majd én...~ Elindulok le a lépcsőn. Az mintha nem is recsegett volna soha. Csendes. Megállok a nagy, könnyes szemek előtt. Mosolyomra meglepődik. LEülök mellé és magamhoz húzom. A takaróbol az ő vállacskájára is terítek. Halkan énekelni kezdek...

Halvány kis gyertyaláng,
Hol van a kék madár?
Mindenki várja őt,
M'ért nem jön már?
Sok még a gyűlölet,
Éhség és szenvedés.
Mikor lesz vége már
Kis gyertyaláng?

   Mire a dal végére érek, már ő is velem énekel. De nem csak ő. Many, Deby a kis lurkók és az én korosztályom is. Könnycseppek hullnak a padlóra, de mosoly ül az arcokon.
   Talán kicsi és szegényes a karácsonyunk. De legalább szeretetben vagyunk! Szerencsésen, biztonságos helyre értünk! És ha kis karácsony is, azért a legjobb karácsony a világon!



Ezt a kis novellát azért írtam, mert rengeteg olyan gyerek van, aki ugyan hasonló helyzetben van, de nem lehet olyan szerencsés mint a Mandy kezei alatt lévők. Azért remélem, hogy mégis boldog karácsonyuk lesz...
 

Minden valamire való ember undorodik már csak a szótól is, erőszak. Legyen az testi, lelki, családon belüli, családon kívüli, brutális, nemi és még Isten tudja mennyi féle, fajta; az ilyenre nincs mentség.

Kiskunlacháza: A már párszor emlegetett, megrázó ügy!
Pest: Tűntetések alkalmával rendőrök és tűntetők felől egyaránt!
Olaszliszka: Megöltek egy tanárt!
Görögország: Lelőttek egy 15 éves fiút!
Amerika: Sorozatos diáktámadások, terrortámadások!
Irak, Pakisztán, Japán, Kína, Magyarország, Hollandia, Egyiptom, Brazília, Olaszország és még sokáig sorolhatnám a világ országait. Hogy ki áll az élen? Kit érdekel? Kik követnek el bűncselekményt? Nem izgat! Nem izgat ki, miért, hol teszi! Csak hagyja abba!

Az embereket nap mint nap sokkolja a média a világ szörnyűségeivel. Én is azt teszem éppen. Állandó lelki terrornak vagyunk kitéve. Mindez miért? Néhány elfajzott lény miatt...

Tudták-tudtátok, hogy a legtöbb bűnöző valamilyen állaton kezdte a brutalitást? Még azt sem lehet mondani, hogy az emberek dühítették fel annyira, hogy ilyen lett. Kicsinyes hatalomérzet a meghunyászkodó állatok felett. Ez az érzés nő, fokozódik, míg nem az eszébe villan.... Miért nem próbálom ki mondjuk a gyerekemen? Egyre feljebb halad a ranglétrán, meg sem állva, remélhetőleg a börtönig...
De vegyük csak figyelembe, hány embert tett addig tönkre, míg eljut az igazságszolgáltatás elé. Arról nem is beszélve, hogy utánna nem kapja meg a megfelelő bűntetést! Börtön! Rendben! 8-10 év múlva edzettebben szabadul onnan, mint ahogy bekerült! És mit fog tenni rögtön? Bosszúból folytatja ott, ahol abbahagyta.

Idialistán hangozhat, de miért nem lehet egy olyan világot teremteni, ahol legalább egy cseppnyi nyugalom adatik az élőknek?

Itt a karácsony! Hurrá, hurrá! De...
NEm hiszem, hogy ne találkoznék az utcán olyan felnőttel, kamasszal, miazmással, aki nem mondaná azt, hogy van hátulütője az ünnepnek! //kisgyerekek nem számítanak most:P//
Kezdjük az elején:

1. Kinek vegyünk ajándékot?
Hatalmas lehetne a sor, ha mindenkinek vennénk, aki egy kicsit is jóban van velünk... A család, persze... A család természetes! De ott vannak az iskolatársak, a munkatársak, az ismerősök, régi barátok, újak. Nem vehetünk mindenkinek ajándékot!!!
2. Ha kiválasztottuk a legfontosabb jelölteket... Mit vegyünk nekik?
Mit vegyünk... Egyáltalán érdemes venni? Néha elég, ha csinálunk valamit! De ha mégis a vásárlásre tennénk a voksunk, akkor sok-sok csengő bongó pénzecskétől szabadulunk meg! Na nem azért mondom, mert sajnálnám a pénzt! De másra is kell! //MEg persze a válság:P//

Aztán van néhány speciális kérdés. Háziasszonyoknak a mi legyen a karácsonyi menü, fiatalabbaknak hova menjek bulizni, apáknak honnan legyen a fenyőfa, háziállatoknak mi az a nagy fényes gömb, amit olyan szívesen lepofoznék a fáról...

Mindezen probléma ellenére én vároma Karácsonyt! A fényeket, a vásárlást, a problémákat, a giccses karácsonyi énekeket, a megfázást, a díszítést, a karácsonyi TV műsört, mindent ami az ünneppel együtt jár. Mert ilyenkor legalább, együtt van a család!

Ezekben a pillanatokban is folyik az eddig legalábbis békés megemlékezés-demonstráció Kiskunlacházán. Pár nappal ez előtt, hétfőre virradva találták meg a 15 //egyesek szeritn csak 14// éves lány holttestét. MEgerőszakolták, meggyilkolták. Elszomorító, hogy egy lány halála szükséges ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek, mennyire rossz ez a világ! Mennyi erőszak, bűn és harag van benne. Iszonyatos még belegondolni is, hogy mik lehetnek még, amiről mi nem tudunk? Nem hiszem el, hogy egy embernek ilyet át kell élnie! Miért pont ő? Miért pont most? Miért pont ott? De felmerül még egy kérdés... Miért nem velünk? Mitől, vagy kitől függ, hogy nem mi vagyunk a következők? Áldozatok vagyunk, és ha igen, miért? BOrzasztó. Félelmetes. Hihetetlen. Mikor tanulja meg a világ, hogy lehetne máshogy?
Én nagyon félek, hogy egyszer még közelebb is fog érinteni hasonló... Féltem a családom, a barátaim, az osztálytársaim, az msn partnereim, mindenkit a világon, aki EMBER!

Komolyan megkérek mindenkit, aki ezt olvassa, vigyázzon magára, szeretteire, EMBERtársaira! MErt a közöny rossz. MErt csak így lehet kiszűrni a problémát. MEgbűntetni a bűnözőket? Ér valamit? 8-10 évet kap és kijön 3 után jó magaviselet miatt! NA jó ez talán túlzás, de nincs igazam? AHogyan érezheti magát bárki biztonságban, ha bűnözők szaladgálnak az utcán, szabadon...

Nem tudok többet írni. Felzaklatóak az események... 

Az igazat megvallva! Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi a megfelelő iskola a számunkra. Egyáltalán az, hogy egyetemre, vagy főiskolára menjünk-e? Melyikre? Milyen képzés? Milyen szak? Diákhitel, vagy diákmunka?
De előtte ott az érettségi! Miből érettségizzünk? Érdemes emelt szinten érettségizni? Az a negyven pont elég csábító, na de csak akkor, ha az adott tantárgy kötelező az iskolába való felvételhez. Igen ám! De ott vannak például a művészeti képzések... Hiába írok 90 százalékos magyar emelt szintű érettségit, hogyha a színművészetire megyek, mivel a felvételiben nem nézik a tanulmányi eredményeket. Ott egy alkalmassági és két kirostázó gyakorlati vizsga van. Na de mi a vizsgák tárgya mondjuk színházrendező, vagy dramaturg szakon? Hogy döntik el, hogy alkalmas vagyok-e? Talán vigyek "családfát"? Grafikus szakokon legalább rendesek a gyakorlati vizsgák. VInni kell pályaműveket, meg tesztet kell kitölteni a második fordulóban. De kérem alássan mi a csudát csináljon magával az ember, ha ne addj Isten, nem veszik fel sehova? DOlgozzon, vagy menjen valami olyan suliba, ahova csak a pontszámai alapján vennék fel? De annak mi értelme? Időhúzás kérem szépen... 
SZóval jó lenne, ha már vége lenne ennek az egésznek és ülhetnék a színházrendezői szak óráin, miközben azon merengek, mi is lesz az én dráma csoportommal idehaza...

Az igazság az, hogy elszomorítóan gyorsan felnő az ember. Még alig nőtt be a feje lágya és már a világban csatangol. Már vezethet, már szavazhat, már dolgozhat... De ki mondja meg nekünk, mit hogyan cselekedjünk? Kamaszos büszkeséggel állítjuk, hogy mi mindent tudunk, közben pedig alig értjük ezt a rohanó világot. Sajnos a legtöbben a saját hibájukból tanulnak. Én is sokszor, pedig jól tudom, hogy jobb lenne, a másokén! Nem akarok felnőni.. De úgy hiszem, teljesen nem is fog sikerülni! LEgbelül az emberek többsége gyerek marad... Itt nincs tisztelet a kivételnek! Minden esetre! Maradjon mindenki az, aki! És ne akarjon túl korán felnőni! De a túlzott gyermekiesség sem jó! Én az arany közép útra szavazok! Az a legeslegjobb!

Fájdalmasan rossz ez a mai világ. Amit a TV-ben, filmekben látunk, katasztrófák, terroristák, bűn, fájdalom, kín, keserv, szomorúság, átok… az lassan maga a valóság. Soha nem hittem volna, hogy az én környezetemben is tapasztalhatok hasonlókat, még ha nem is saját magam érzem azokat… A napokban egy gyereket megvertek… Egy kisfiút félholtan találták meg egy árokban… Megerőszakoltak, majd megfojtottak egy 15 éves lányt… Bár nem ismertem, mélyen megrendítettek a történtek… Hogy lehet, hogy ilyen megtörténhet? Hogy lehet képes valaki ilyet tenni? Miért? Miért? Miért? Fáj az igazság, hogy ez az Élet. Az a nagybetűs, félelmetes, halálos, kínzóan valódi Élet. Ráz a hideg és a sírás kerülget… Ilyen felnőni? ÍGY kell felnőni? Miért nem lehet a világ boldog? Miért kell a harag? Miért nem tudunk tenni ezek ellen a szörnyűségek ellen? MIÉRT? Annyira fáj, hogy mindez Tényleg megtörténhet! Kíváncsi vagyok… Kíváncsi vagyok, mi visz rá egy embert arra, hogy ezt megtegye? Szívesen a szemébe néznék… Azt kérdezném csak tőle, miért? Kíváncsi vagyok, változna-e a tekintete… Rájönne mit tett, vagy egyszerűen kiröhögne? Sajnos úgy hiszem az utóbbi.

Nem értem az embereket… Meghatódunk, sírunk, bánunk, mégsem változik a világ. Romlott, rothadt, bogarak elesége… Dög. Rombolunk, pusztítunk, törünk, zúzunk, embert, állatot, növényt, egyre megy. Ilyen volt a múltunk, ilyen a jelenünk… Ilyen lesz a jövőnk. Fájon hiányos… Üres. Talán lesznek, akik boldogan élnek! Talán lesznek, akik segítenek és ha nem is tudják megszűntetni, legalább csökkentenék ezt a rohadtságot!
Nem tudom mi a rosszabb… Áldozatként, vagy cinkostársként meghalni? Mert mi mások lennénk, ha nem cinkostársak, ha elnézzük a férgek tetteit? Nem azt mondom, hogy gyilkoljuk halomra az összes mocskos szemétládát, aki a világon rosszat tett… De ne hagyjuk, hogy megtegyék! Meg tudnánk akadályozni!

Csak az a baj… Hogy félünk. Én is félek! Hisz senki nem akar áldozat lenni!

Mikor a nagypapám meghalt. Dühös voltam. Úgy éreztem, szét tudnám verni a világot! Gyűlöltem Istent! Mert miért van Isten, ha az emberek szenvednek? Miért áldozta fel a fiát? EZÉRT? Kár volt… Úgy érzem a világ jobban járt volna enélkül az önző, ragadozó, de önpusztító lény nélkül. Persze… Meg is ijedtem… Súlyos szavak. Miért van Isten? Önpusztító lény…

Szorongtam. Egyedül éreztem magam ezen a világon… Sírtam. Bőgtem…

Lassan feleszméltem abból a gyűlöletes vörös ködből. Körbenéztem és láttam a síró, szánakozó embereket. Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy nem lehet, hogy csak a semmiért létezünk. A cél ködös. Talán egyszer mindenki megtudja az igazi rendeltetését. Én legalábbis ebben reménykedek…