Hát essen meg ez is, végre írjak valami pozitívat! Nem, sajnos nem pasiztam be:P De történt velem azért jó ezen a hétvégén.

Először is barátaimmal megnéztem az Alíz csodaországbant. Tim Burton-höz illő film! NEkem nagyon tetszett és a barátaimmal (Buci, Era) is nagyon jól éreztem magam!

Aztán szombaton lovas ünnepen voltuk a Hungexpon. Hát olyan gyönyörű lovak voltak ott! A kedvenc lovam a Fríz szerepelt a legtöbbet és úgy mentem volna lovagolni, ha lett volna rá lehetőség! De sajnos az előadásokon kívűl nem volt sok minden. :S Az előadásokban is volt nem egy, ami hosszúsága folytán már unalmas volt. 

Hétfőn azaz ma találkoztam Xinaffal is, ami szintén kicsit feldobta a hangulatomat.

Azért érzékelhető, hogy mennyire keveset tudok írni a jó dolgokról és milyen sokat a rosszról:S Ezen változtatnom kéne. 

Azért hét közben a suliban nem vagyok ám ilyen mélabús. Ott tök vidám szoktam lenni, szóval saját magamat sem értem mindig... Hát igen! "A skizofréniával sosem vagy egyedül" :S

Az a nagy helyzet, hogy rájöttem mennyire egoista is vagyok én. HA valakitől megkérdezem hogy vagy, azért teszem, hogy elmondhassam, velem mi történt (Bár mások nem nagyon kérdezték, hogy mi is van velem)... Ha mások boldogságáról hallok, a saját magam szomorúsága jut eszembe. Amikor valakinek segítek, az jut eszembe, milyen jó is lenne, ha másvalaki meg nekem segítene...
Szóval emberek... A karma... HÜLYESÉG!

Hiába tettem jót sokakkal, hiába segítettem, nem bántottam senkit, sem szóval, sem tettel, mégsem érzem, hogy nekem olyan fene jó lenne!

Persze van pár nagyon közeli barátom, akik hetekre, esetleg hónapokra képesek ezt elfelejtetni velem, aminek szívből örülök... DE! Ez nem változtat azon a tényen, hogy este a nővérem macskájához megyek haza, hogy egyedül üldögéljek a gép előtt.

Hiába öltözök fel szépen, engedem ki hosszú, szőke hajam, tornáztam, hogy karcsúbb legyek és lettem, le se szarnak magasról. Nincs társaságom, akik ELHÍVNÁNAK valahova. PErsze én szervezzek meg ilyen találkozót, olyan találkozót, de nem érzem úgy, hogy bárki keresné a társaságomat.

Nagyon rossz érzés, ha az ember egyedül van. Utálok sírni is, de sokszor csak az segített már, hogy ne robbanjon szét a fejem, mert ha egyedül vagyok, akkor gondolkodok és mivel ingeerszegény a környezet, ezt magamról teszem. Abból pedig nem sül ki semmi jó, főleg hogy nincs olyan, aki csak egy halvány érintéssel cáfolja az egészet. 

Nagyon rossz érzés, ha az ember egyedül van!!!

Egy régebben írt vers, de gondoltam megajándékozlak titeket vele, ha már egyszer annyira írói hangulatban vagyok:P

Ostor

Kárhozat mindre!
Ki szemet húnyt a rossz fölött...
A S képzelt világokba bújik
A valóság mögött.

Megvásárolt kegy a mámor,
Menekülsz holnaptól, mától.
Tagadod! De oh, minek?
Ez a sorsod... Végzeted.

Hát emésszen el saját mocskod!
Meghaltok mind! Ti bolondok!
Nem kerülöd el a poklot.
Ha nem hordozod a koloncod.
 

A koloncot, mi fáj, nehéz,
De megvált, ha rossz útra térsz.
Félek-e? Csak úgy, mint te.
De én tudok élni vele.

Élni vele? Nem igaz...
Hisz én se vagyok több, mint te!
Álmom sötét, jós és pokol...
Elfed minket a világ leple.

2009.10.26
 

Ui.: Azért ezekre is tessék komenteket írni!!!

Az a nagy helyzet, hogy piszkosul rég nem írtam. Nem is tudom, minek kellett nekem ez a blog, ha tudtam, hogy ilyen trehány vagyok, de már itt van, kész van, szóval néha-néha azért még írogatok:P

ÉS ha már így belekezdtem...

Szerelmi élet:
Egyenlő a nullával manapság. Pedig annyira csúnya se vagyok, nem röhögök hülyén (Tudomásom szerint), a belső tulajdonságaimmal sincs baj.... Remélem... És különben is! Mindenkinek kijár egy rendes, megbízható, csinos (Vagy legalábbis nekem tetsző) pár. NAgyok az elvárásaim? Talán! De csak azért, mert mások elvárásai is nagyok. Csordaszellem, megfelelési vágy? Még én sem értem, de nem baj. Egyellőre ól érzem magam a bőrömben, csak néha szontyolodok el, addig meg ott vannak a haverok, barátnők és a szerelmes regények.....

Barátok:
NA abból egyre több van. Lányok, fiúk, régiek, újak vegyesen. Mire jó az első főiskolai félév? 
Bár (Célzott személy) valakivel egyre kevesebbet tudok találkozni, mert egyre több programja van, pedig vele aztán szívesen elbeszélgetek. Igen Xinaf, ez rád vonatkozik!!! Szóval így közvetve megkérlek rá, hogy találj egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot!!!

Suli:
Elég, ha annyit mondok vizsgaidőszak? És mi van, ha azzal folytatom, közgáz? Nos ebben ugyan akadt segítségem, amit előre is nagyon köszönök, de.......... Valahogy nincs kedvem még közgét tanulni, szóval majd szólok, ha már egyáltalán belenéztem az anyagba:D:D:D

Család:
Hát nem éppen itt áll az értékrendemben a család, de most ide sikerültXD. A nővéremmel élek egy lakásban és (Hál' Istennek) jól kijövünk egymással. Sajnos a szüleimet elég kevésszer látom, mert mikor hazamegyek, általában ők dolgoznak és annyira nem tetszik, hogy e-mailen és telefnon keresztül diskurálunk csak. A macsekomról nem is beszélve! Kéthetente ha láthatom!!!!!

Pöstország:
Hát..... Még mindig nem sikerült megszeretnem. AZ az igazság, hogy nem is fogom! VIdéki lány vagyok és valahogy nem fűlik ahhoz a fogam, hogy nappal is részeg embereket lássak dűlöngélni a járdán, és ahogy a fejét elnézem, közel áll ahhoz, hogy lehányjon, de a földön heverő használt koton és az áthatolhatatlan füstréteg sincs ínyemre. Nem beszélve a tömegközlekedésről és más szaftos, finom, érdekes témáról.

Blog:
Rég nem szaladt meg így a kezem a billentyűzet felett, de úgy látszik, most ez kellett:D

Kultúra:
Belekezdtem egy kulturális blogba, de.... ismerve a trehányságom, előre látom szegény oldal sorsát.....

KArácsony:
Ennyi ajándékot még életemben nem készítettem! És még nincs vége a sornak:P Az az igazság, hogy jobban szeretek az embereknek ajándékot csinálni, mint venni. Az valahogy sokkal személyesebb és miközben azon gondolkozok, hogy mi lenne a megfelelő ajándék, olyan dolgokra jövök rá az illetővel kapcsolatban, amikre máskor talán nem, vagy amiket már tudtam, csak nem tudatosult. De a legigazabb igaz a dologban, hogy imádok kreatív és személyre szóló ajándékot készíteni! HA veszek is ajándékot, akkor azt nagyon megválogatom! HAllgatom az illető beszélgetéseit, elejtett szavakat, hogy mire vágyik, vagy egyszerűen ránézek és már meg is van az ötlet, hogy mi a megfelelő ajándék. Az oldalamra folyamatosan kommentelők ajándéka már meg is van! FÉljetek:D

Azt hiszem kiírtam mindent magamból egy időre, de azért megpróbálom feldobni újra az oldalt!

Sziasztok, boldog karácsonyt, szilvesztert, szülinapot, névnapot, életet, novembert, napot éjszakát és mindent, ami lehet boldog:D

Kedves olvasóim!

Réges régen nem írtam már ide, de ami igaz, nem sok minden történt velem.

Azért mégiscsak akad egy-két leírandó dolog.

1. Voltam Moonlight Meidoban a Halloween party első napján. Egész jó volt, bár a versenyek után mindenki eltűnt és elég lapos lett a hangulat.

2. Rájöttem, hogy van egy állat, amitől írtózom... A kullancs. Még soha nem volt bennem és nagyon remélem, hogy ez így is marad. Ennek ellenére a macskám ürügyén elég sokszor találkozok az említett... lényel... A vámpír nagyon csúnya változata... Undorító, testekbe mászó izé...

Szóval leginkább ennyit szerettem volna megosztani a nagyközönséggel:D:D:D

Nagyonnagyonnagyonnagyonnagyon régen nem voltam fenn blogon. Nem írtam, nem néztem senki blogját és ezért ezer és egy bocsánat!

Kedves Olvasóim!

Hamarosan lesz rendesen neten a saját gépemről és így (talán) többször fogok írni.

Mostanság érzem, hogy kicsit kezdek megint visszaesni a depresszióba, de erősen kűzdök ellene, így egész jól elvagyok.
Felkerültem Pestre és ez eléggé negatívan hat rám. Csak pár dolog van, aminek örülök:

1. Találkozhatok a régi ismerőseimmel és meg is teszem.
2. Új barátokra tehetek szert! Ezt is megteszem a fősulin.
3. Sok a könyvesbolt:P

De szinte csak ennyi. Azért nem fogok belehalni ebbe a három (remélem csak három:P) főiskolai évbe a nagy Pöstországban.

Szóval omost így, sok idő után, pofátlanul csak ennyit írok:P

Jó reggelt! Jó napot! Jó éjszakát!

Szomorkás gyönyör, gyönyörű szomorúság. Ez a blues. Csendes dallam, halk, búgó női hang. A zongora ütemesen kopácsol, a szaxofon fel-felzokog, versenyt játszik a klarinét.  

"Mindig az a perc a legszebb perc,
Mit meg nem ád az élet,
Az a legszebb csók, mit el nem csókolunk"

A szöveg az elmédbe vág, a hang a szívedet facsarja, s azon kapod magad, hogy könny szökik a szemedbe, mert érted, mert a te érzéseid is.

"Mindig az az álom volt a szép,
Mely gyorsan szerteszéledt,
Amit soha többé meg nem álmdunk."

Panasz, siráma, lelkekt átható, mély harc. Ez a blues...

(A szám Szalóki Ági-tól van)
 

Akarva-akaratalan,
Agyam dalra fakadt,
Szavak haladtak ajkam aladt.

Esztelen elme!
Merre tekereg eme eszme
rejtelmes sejtelme?
 

Abbahagyjam?
Azt akartad?
Szavakkal tartalak.

Jelentem, befejeztem!
Elfelejtem eme nyelvet,
Eszperente szenvedelmet...



 

Suttogtak. Csak suttogtak,
S megállt az idő árja.
Búgtak, csak búgtak,
S s meghalt emberek száza.

Mondta, csak mondta,
S a szava hazugság volt,
Kiált, már kiáltotta,
S félelem honolt.

Ne suttogj! Ne búgj!
Ne mondd, ne kiáltsd!
Szemeid enyéme fúrd,
Ott legyen az igazság.

Miért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek? Nem tudom. Ösztön, sugallat, megérzés. De amint leírtam, már tudtam, hogy a leghelyénvalóbb. A napokban elég rossz kedvem volt, de jelentem, azt hiszem túljutottam a mélyponton és emelkedek a fény felé.

Hogy kit látok az álmaimban? Még nem tudom, de tudom, hogy egyszer tisztán fogom látni az arcát és akkor fel fogom ismerni a valóságban is, de ahogy sokan írták nekem, nem szabad elsiettetni a dolgot.

Már csak abban reménykedek, hogy az a bizonyos valaki is álmodik rólam és keres. Úgy döntöttem, megadom a lehetőséget neki, hogy a legjobb időben találjon meg. Drága Xinaffal azt hiszem túl korán találkoztunk, de így nyertem egy remélem örökké tartő barátságot.

Az, hogy megcáfoltátok az aggályaimat saját magammal kapcsolatban nagyon jól esett! NEm is tudjátok, mennyire sokat jelent ez nekem, hogy ilyen visszajelzéseket kaptam az agyrémeimre.

NEmsokára elkezdődik a suli és már iszonyatosan várom! Nagyon tetszik az, amit eddig megtudtam a suliról, szóval reménykedek, hogy tényleg jó lesz. De miért is ne lenne jó? A gólyatábor már bebizonyította, hogy lesznek ott jó arcok! Meg azt is, hogy a suli a lehető legjobb a számomra. Azt hiszem nem lesz hiány a kreativitásomban és itt majd ki tudom élni az ilyesfajta elmebajaimat:D.

Mára azt hiszem ennyi!

Szép napot mindenkinek!!

Az igazat megvallva, nagyon féltem, hogy nem fog tetszeni a gólyatábor, mert sok lesz a szivatás, mert a társaság rossz lesz. Szerencsére nagyot tévedtem. Az egész ott kezdődött, hogy a táborban egy csapatba kerültem Buccal, ami némileg oldotta a feszültségemet. MSN-en beszélgettünk már, mint két KJF-es hallgató, így nagyjából megismertem.

A csapat vezetője Ottó azonnal összerántotta a csapatot. Szerencsére csak egy lány volt, aki semmiben nem vett részt, így mondhatni jól működött minden. A versenyeken résztvettünk, együtt mentünk le a Balatonra, Beszélgettünk, énekeltünk... (És akkor ballag a katona! Z ls Szikora után szabadon...)

A csapat második lett a kb. 18 csapatból. Nem kis teljesítmény ahhoz képest, hogy nem nagyon törekedtünk győzelemre. Remélem ugyanaz lesz majd az órarendünk, hogy együtt maradhasson a SÖRS!

Nos... Bocsánat, hogy csak ilyen röviden, tömören írom le az élményeimet a gólyatáborról, de kicsit szomorkás hangulatomban nem tudnám visszaadni azt a hangulatot ami ott volt. Kicsit zavar, hogy egyedül, a nővérem macskájával ülök a gép előtt, immár délután 1 óta...
Azt hiszem a következő pár hét, esetleg hónap a magány és az enyhe depresszió jegyében fog telni, de szólok mindenkinek, hogy alapjáraton jól vagyok... Nem mondom, jól jönne most egy társ, de ez van. Majd lesz valahogy.

VAgy szembesülök az igazsággal, hogy világ életemben egyedül leszek, vagy megtalálom életem szerelmét. Reménykedek benne, hogy a B válasz lesz a megfelelő.

... Hullámzó kedv! Eszperente nyelven fecsegek eszemben s ez kedvem felkeltette!

Megyek, mert eszem elvesztem menten!

Mentem!
 

Válasz magamnak.

NEm igazán merem visszaolvasni, hogy mit is írtam tegnap, de nagyjából tudom, sejtem, érzem, hiszen én vagyok. Beszéltem két pártfogómmal és megnyugtattak, az emberiség néhány példánya igen alacsony értelmiségi szinttel rendelkezik és kár ("habár normális") felhúznom magam az ilyeneken.

"Ne vitatkozz hülyékkel, mert lesüllyedsz a szntjükre és legyőznek a rutinjukkal"

Nem tudom ki írta, mondta ezt, de nagy emberismerő. Tegnap mondhatni hülyére vettem magam. Depresszió, depresszió, depresszió. Még jó, hogy nem áltam le szomorú, vagy emberiség kritizáló dalokat hallgatni. Szép vége lett volna, mondhatom! De megvagyok, jól vagyok, szóval ne aggódjatok értem nagyon, csak egy kicsit. Az senkinek nem árt. Két nap múlva gólyatábor és új lehetőségek nyílnak a pasizásra... Nem mintha nagy "nadrágpecér" lennék, de azért nem esne rosszul egy szerető társ. Egy kicsit talán félek leírni, sokszor visszasírom első szerelmemet, de ki nem? Az első mindig is a legjobb. :) 

Talán furcsa lesz ezt olvasni, de... Ha az a bizonyos nagy Ő olvassa a blogom, akkor nagyon gyorsan jelentkezzen, ert nem vagyok türelmes fajta! :D

Most aztán tényleg csodálkozok magamon is. TÉnyleg leírtam? Ó hogyne! Álomvilágban élek. De azért van még egy hozzáfűzésem ami már nagyon is valóságos. A viccelődni vágyók kérem kerüljenek. LEgalábbis azok, akik rajtam és nem velem akarnak nevetni...

más már nagyon nem jut eszembe, de a jó befejezésekkel is mindig bajban vagyok, úgyhogy egyszerűen elköszönök:)

Chiao!

Pedig már kezdtem azt hinni, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott és viszonylag nyugodt életet élek.
Pedig már kezdtem azt hinni, hogy az idióták, akik csak másokat idegesítenek, nem találnak meg...
Pedig már kezdtem azt hinni, hogy....

Nem tök mindegy, mit kezdtem hinni? Ez nem hittanóra. Ez az élet... Igazából kezd a bucim tele lenni, az olyan seggfejekkel, mint például Krisztián(állítólag 30). Msn-en vett fel. Gondoltam KJF-re jelentkezett ő is, ezért vett fel... Nagyon naív vagyok!
Elkezdtem vele beszélgetni. Értelmi szint, 10 alatt. Persze kiderült, hogy iwiw-ről szedte az msn címem és állítólag tetszek neki..........
Erre mit szóljon az ember? TErmészetesen azt, hogy hagyjon békén. Gondoltam adok neki egy esélyt, még akár internetes haver is lehet... MEgint csak naív voltam!!
ÉRdekes megjegyzést tett, amit itt inkább nem taglalok így azonnal letiltottam, töltem, minden, amit csak lehet....

Na már most...

Pont egy ilyen "utolsó" fajta ember kellett az én életembe, hogy rájöjjek, baromira nem harmonikus, nyugodt stb. az életem. 18 éves fejjel eddig volt két pasim... Az elsőt még ma is csodálom, remek ember. A második sajnos tévedés volt és így barátság sem nagyon maradhatott utána, pedig nem akartam, hogy ennyire elfajuljon a dolog. Egyellőre más nincs a láthatáron. LEgalábbis olyan, akinek tényleg tetszenék és akit én is képes lennék szeretni...

Jó tudom, most sokan küldenek el a francba, hogy 18 évesen mit rinyálok, de könyörgöm...

Azt tartják, aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben. Most mondjam, vagy anélkül is ki lehet találni, hogy melyikben is vagyok szerencsés?!
Kicsit aggaszt a dolog...
Nem vagyok szép. CSúnya sem vagyok, de messze vagyok a széptől is. Más vagyok, mint a többiek, de messze nem kiemelkedő. Visszahúzódó, félénk, paranoiás és szerepjáték függő. Könyvmoly! Alig vagyok társaságban. Csak néhány barátom van, ők viszont megbízhatok! (Hála az égnek, legalább ez jó..) 
Aztán ott van az allergia. Nem éppen csábító az állandóan csöpögő orr... A kattogó állkapocsról ne is beszéljünk. Csók közben sem épp a legjobb a fájdalmasan ropogó állkapocs. Kicsi vagyok és nem vagyok sovány. Kövér sem, de van egy kis felesleg. Nem élek egészségesen, habár nem cigizek, piálok, mégis amilyen mákom van, tüdőrákban fogok meghalni, mert túl toleráns vagyok mások felé.

LEhet, hogy holn megkövezem magam ezért a hisztirohamért. VAgy azért, mert sikerül visszazökkennem az ál-nyugalomba, vagy azért, mert túl sok információt adtam ki magamról. És az miért nem jó? Itt a mai példa...

Azt hiszem, jobb ha abbahagyom az írást, lenyugszok és leszedek minden fontos infót magamról az iwiwről...

TOvábbi szép estét............

Kedves, nagybecsű Olvasóim!

Az az igazság, hogy nagyon régen írtam... Ennek oka? Pörgős volt a nyár. Kezdem ott, hogy iután hazajöttem Ukrajnából, megtudtam, hogy felvettek a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és média szakára. Még most is nehezen hiszem el. Az igazság az, hogy let, hogy jobban örültem volna annak, ha nem vesznek fel sehova, mert akkor végre önálló életre kellett volna fognom magam. Persze nem mondhatom, hogy Pesten nem lesz elég önállóságom. Talán túl sok is, de ha nem vettek volna fel, teljesen máshogy alakult volna az életem... De felvettek és örülök neki, mert mindent pozitívan kell felfogni. Az újságírás, nem... MAga az írás nagyon jó dolog. Imádom, amikor az ujjaim tánconak a billentyűzeten, olyan gyorsan, mint a gondolataim. Vagy mikor a toll hegye sercegve csúszál a papíron és az én girbe-gurba betűimmel mondom el, amit akarok.
NEm tudm még, hogy milyen újságíró is leszek. Alapjában véve egy szerény ember vagyok, de tisztában vagyok az értékeimmel és a hiányosságaimmal is. Látom magam a tükörben, érzem a tetteim következményét, tudom, vagy legalábbis sejtem, mit lehet, és mit nem... Olyan újságíró szeretnék lenni, akit az emberek néha-néha megemlegetnek. Nem akarok sztár riporter vagy ilyesmi lenni. Egyszerűen csak... én...
Azt már rég eldöntöttem, hogy politikával és bulvárral nem fogok foglalkozni. Talán oknyomozó riporter, vagy valami állatokkal foglalkozó újságíró lennék.
De, hogy mi is lennék igazán? Író... Novella, vagy akár regényíró. AKinek a könyveiért sorban állnak, és akit mégsem ismernek.
Nem tudm, hogy a "tinikorszakom" most ért-e véget, vagy egyszerűen csak nyugodtabb az életem, de a rég elveszettnek hitt ihlet újra megszállta a kezem, a gondolataim. NAgyon jó érzés, mikor a szavak csak úgy ömlenek az emberből... Mint most is. Csapongok a témák közt, mégis van valami egység.
És ha már csapongás... VIsszatérnék az újságírásra...
Xinaf barátom (az egyik legjobb és legőszínntébb annak ellenére, hogy alig találkozunk) az egyik ember, akire úgy hiszem mindig számíthatok. Ő is hasonló pályára készül, mint én. Benne sokkal több a kritikus. Az élethez is többet ért és remélem sokat fogok tőle tanulni!
Alister Bátyó (akivel szintén nagyn ritkán találkozok, de olyan, mintha a bátyám lenne) a másik ember, akitől segítséget várhatok. Az ő fantáziája, írói tehesége, veleszületett költői vénája, az, amit nem ismer el sokszor... szóval ez az, amiben ő segítséget nyújthat. Egy jó kis szerepjáték és máris ötletarzenál áll a rendelkezésemre.
Szandakin, legjobb barátosném egy kis női csacsogással mindig feldobja a hangulatom és úgy hiszem rá is számíthatok bármiben. NEm scak hiszem, tudom! Remélem így a gimi után is tartjuk majd a kapcsolatot...
Livi. TEjtesóm és másik legjobb barátosném. Az biztos, hogy ahol ő ott van, ott jó a hangulat. Szinte soha nem lehet elszomorítani. (Bár egyszer sikerült amikor véletlen kitéptünk /igen ketten/ egy lapot a Harry Potter 3 könyvből) Ő némi háziasszonyi segítséget nyújthatna nekem:D
PErsze it a családom is. Szeretnek, féltenek, segítenek... Hisz ez a dolguk. KEvés embernek adatik meg egy ilyen teljes, normális és szerető család. Hálát adok annak, aki megadta ezt, hogy ők velem vannak.
SOkan lennének még a sorban, akik mögöttem.... nem... Akik mellettem és talán előttem állnak, hogy kitapossák nekem az utat, hogy védelmezzenek. Nem sorolok fel mindenkit, habár megérdemelnék!
 

És hogy, hogy jutottam el idáig? Eredetileg arról akartam írni, hogy Bikini koncerten voltam, fáj a fülem és a hangom elment a kb. haodik sorból való üvöltözés miatt.
De hát ez a szép az írásban nem? A gondolatok is így csaponganak, hát ilyen a szöveg is.

Most viszlát...
Mára éppen elég volt ennyi izgalom:P

Üdv:
Kockás lány

Itt a várva várt beszámoló az ukrajnai utamról.
Ez a bejegyzés fog valószínűleg bekerülni a helyi újságba...

Homályba vesző múlt

Málenkij-robot

Sokaknak úgy hiszem semmit nem mond ez a szó, Málenkij-robot. Ha fellapozzák a középiskolai tankönyveket, vagy akár az interneten kutatnak utána, csak néhány sor, egy bekezdés árulkodik arról, hogy a történelmükben van egy sötét, homályos folt, amiről nem igazán beszél senki. Persze nem ez az egyetlen homályos folt, de ne legyünk mohók!

Mielőtt valaki azt hinné, hogy már régóta jártas vagyok a témában, az téved. Én is egy pályázat útján ismerkedtem meg ezzel a témával. A pályázat abból állt, hogy interjúkat kellett készítenem olyan emberekkel, akik megélték, átélték a Málenkij-robot borzalmait. Persze kezdetben vonakodtam, hiszen minek is akarnék én olyasvalamiről riportot készíteni, amiről fogalmam sincs? Úgy döntöttem, elmegyek a meghirdetett konferenciára, Budaörsre és majd meglátom, hogy elvállalom-e a munkát... Meggyőztek! Szinte mindent megtudtam, amit akartam. Mi is ez a Málenkij-robot, kik szenvedték el, mi is történt? Ha nem haragszanak meg a kedves olvasok, meg is osztom önökkel ezt a tudást...

A Málenkij-robot tükörfordításban „kicsi munkát” jelent oroszul. A nyelv talán már sejtetni engedi, hogy a II. világháború alatt, közben, után történt. A szovjetek munkaerőhiány miatt németeket integráltak a nagy Szovjetunióba. Természetesen olyan munkát kaptak, amit ép eszű ember nem szívesen vállal el. Szénbányákban dolgoztatták őket, ami valljuk be nem egy álom munka. Volt olyan, aki az olajkutak árkát kellett, hogy ássa a fagyott földbe. Ez eltarthatott egy, két, de akár öt évig is... Képzeljük csak magunkat egy alig 17-18 éves sváb lány helyébe. Egy nap arra ébred, hogy össze kell pakolnia némi eleséget és pár ruhát, meghatározott súlyban. Valahová menni kell... De hová? Bácskába kukoricát szedni. Felteszik apjával a vagonra. Anyját nem vitték el – jó esetben - mert terhes és úgy ki tud dolgozni? Használhatatlan lenne. Mennek, mennek, egyre csak mennek. Néha felterelnek még pár embert, aztán tovább megy a vonat. És ez a vonat, ha elindul, csak nagyon messze áll meg végleg. Ukrajna, Oroszország... Ez nem Bácska! Idegen országban, idegenek közt, ahol valami furcsa nyelven beszélnek. Oroszul, igen, oroszul biztosan. De nem érti, hogy mit akarnak. Aztán a kezébe nyomnak egy deszkát, szöget, kalapácsot, építse fel a lakhelyét a többiekkel együtt. Itt fog... lakni? Bizony, és mit lakni, itt kell majd dolgoznia! Ha szerencséje van, túléli az első évet és hazaküldik a betegekkel... Ha nem...

Sorsok. Emberi sorsok. Vannak tragikusak és kevésbé tragikusak, de azt elmondhatom, hogy mind szomorú. Csak elhagyatott, romos lágerépületek tanúsítják, hogy itt valakik, valamikor, mint a rabszolgák éltek. És honnan tudom én ezt? A pályázatot elkészítők jutalma volt egy út Ukrajnába, ahol tovább folytathattuk a kutatást. Sajnos az általam meginterjúvolt személyek nem azon a területen – Donyeck-medence – dolgoztak, ahová mi mentünk, de így is megrázó élmény volt. Az ott élő öregek közül páran még emlékeznek azokra, akiket kihurcoltak. Találtunk két emlékművet is, amit Németország és Oroszország közös megállapodás alapján állított fel. De a romos lágereken, néhány bizonytalan elbeszélésen és a meddőhányókon kívül csak a szegénység és a gazdagság között lévő végeláthatatlan szakadékot találtuk odakint. Az utca egyik felén öreg virágárus néni, a másikon szupermarket. A szegényebbek az épen maradt lágerépületekben , romos tömbházakban élnek, a gazdagabbak pedig messze elkerülik a környéket. Olyan volt az egész, mint egy nagy időutazás, másrészről egy teljesen új világ. Elég megnézni a temetkezési szokásokat. Magyarországon a márványkőbe csak a halott nevét vésetik, ott az arcát, ritka esetben az egész alakját. A sírok tetején néhol görög katolikus kereszt, máshol vörös csillag. A városokban is hasonló a helyzet. Lenin szobrok a dicső bányászokat ábrázoló képek. Mint egy időutazás.

Talán csak számomra furcsa ez a világ, hisz tudom, hogy itt is volt hasonló, mégis úgy érzem, hogy sokat veszítettem volna, ha kihagyom az utat. Nem csak azért, mert életem első repülőútját tehettem meg, hanem mert megismertem valami mást is. Megismerhettem, betekintést nyerhettem a kelet világába. Azt is mondhatnám, hogy a pályázat segítségével kaptam egy szeletet a múltból. Ezúton szeretném megköszönni még.....

Nos...

Valahogy úgy éreztem, a sok depresszív és kifejtegetős bejegyzés után ideje valami oldottabb hangvételűt is írnom. Hát íme...

A nyaram iszonyatosan zsúfolt lesz:

1. Ukrajna- Donyeck-medence: júni.26 - júli 4.
2. Dömsöd barátném nyaralójában: Ismeretlen időpont (Közbeékelve 4 szülinap: Egyik barátném júli 6. Anyukám júli 7. Nővérem Júli 8. Egyik barátom úli 15.)
3. Családi nyaralás, Hévíz, Sárvár: júli 20-tól kb.
4. Régésztábor, Regéc: Aug. 1 - Aug. 8 (azt hiszem, most így fejből nehéz megjegyezni minden dátumot:P:P)
5. Sziget, munka: aug. 12 - aug. 17 között.
6. Felköltözés a nővéremhez: Ismeretlen időpont
7. Gólyatábor...... Persze ha felvesznek:D

NAgyon remélem, hogy felvesznek, hiszen tavaly a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakán 397 pontot kértek, nekempedig 415 pontom van. Azért röhej, hogy teljes ötös tanulmányi pontokkal, teljes ötös érettségi bizonyítvánnyal, nyelvizsgával (közép, angol C) és emeltszintűvel (Magyar). Csak ennyi pontom van. PErsze bele számítanak nagyban a százalékok, hiszen nem a jegy, hanem a százalék számít a pontszámításnál. Valamilyen szinten meg is értem. A magyar emeltszintűmet eléggé elrontottam, de még így is ötös lett 66%, és mivel emelt, így +40 pont ugyebár. Azaz, ha ezt is belevesszük, akkor 106 pontos a magyarom, 81 a töri, 94 a matek, 80 a német, és a föci is. A nyelvvizsga pedig +35 pont.

De ahogy nézem, elég pontom lesz első helyre is jelöltem a sulit sorrendmódosítással. Tehát reménykedhetek.... Azért ha van aki erre jár és jót akar másoknak, akkor szurkoljon, hogy július 23-án örömujjongásba törjek ki, hogy karrierem építésében egy újabb lépcsőfokot sikerült feljebb lépnem.

És a kritikáknak is örülnék, elvégre... Újságírónak készülök, vagy mi a szösz... ÉS a kritika sosem árt, ha jogos! Néha akkor sem árt, ha éppen nemjogos, hiszen az embert nagyobb teljesítményre sarkallja, de mivel most nem fejtegetős bejegyzést ígértem, ezt hagyjuk....

Beszéljünk inkább a felvi.hu-ról. A drága oldal mot találta ki, hogy változtat a kinézetén. Ez még nem is lenne baj, ha ugyanott maradtak volna a menüpontok. De hát nem. Azt is át kellett pakolni. Így a nagy nehezen megjegyzett lehetőségeket kereshetem újra :S. Persze mi okom lenne panaszra, hiszen elvileg ma már elküldtem minden dokumentumot, és így elvileg minden klappol. De inkább lekopogom :P. 

A napokban Alister felvetette, hogy jó lenne regényt írni. Már régebben is gondolkoztam rajta, de valahogy ez a gondolat elveszett a sok tanulás és lustálkodás közben. Most viszont egyre jobban kezdek elmélkedni, milyen jó lenne kiadni a régi verseimet, vagy csak úgy titokban belekezdeni egy regénybe...

Persze... Titokban. Írom ezt a blogomon. De nem baj, nem baj! 

Holnap lesz az évzáró a sulimban... Ez az utolsó alkalom, hogy még Adys diákként léphetek be az ajtón. Vissza kell vinnem a könyveket, már megkaptam a 12-es bizimet is. Most komolyan. Ilyen gyorsan fut az idő? A legfurcsább mégis az, hogy ennek ellenére még mindig egy gyereknek érzem magam. Egy gyereknek, aki túl sokat látott a világból, és nem minden tetszik neki. 

Azt hiszem ennyi. Bár Így is jóval hosszabbra nyúlt a bejegyzés, mint az eddigiek. Még jelentkezni fogok... Majd:P:P

Egy lusta lány naplója XD   

Szomorú, hogy egy 15 éves lánynak kellett emlékművet állítani, de megtörtént. A Lacházán megölt kislány emléke. Egy lányé, akinek még nem kellett volna meghalnia... És legfőképpen nem így.

Az emlékmű a kis erdőnél van, ahol megölték, és a blogjában szereplő bemutatkozó írást vésték rá. A márványtábla közepén egy arckép. Mosolygós 15 éves lány...

A felavatásnál rengetegen ott voltak. Sírtak, emlékeztek, tisztelegtek...

A polgármester intézkedéseket tett az erőszak megelőzése ellen. Rendőrség van már ott is, de sajnos ez sem elég. Betörések, támadások, rablások.

Érdemes megnézi a helyet és elgondolkodni...

És hogy min? Ha nekem kell megmondanom, akkor már rég baj van...

Előző bejegyzésemben említést tettem az idei mozifanatikusok éjszakájára, ám rossz dátumot írtam ki, így most korrigálok.

A mozifanatikusok éjszakája április 24. 18:00-tól április 25. 6:00-ig tart.
 

Ui.: Már biztos, hogy ott leszek:D
Uui.: Aki szeretne eljönni, annak ajánlom, hogy előre vegyen jegyet, különben ott nem fog tudni bejutni!

Már egy ideje nem volt bejegyzés. Hogy miért? Nem tudom, nem volt kiönteni valóm. igazából most sincs, de úgy gondoltam tartozok annak a pár olvasónak egy bejegyzéssel. Most igazán semleges témában.

Film:

Johnny Deppnek van egy új filmje. YEAH! Közellenségek a címe és ha ól tudom, még nem vetítik Magyarországon, de már nagyon várom!

Cowboy bebop élőszereplős film is készül, de mikor lesz kész? Aki tud róla valamit, az kérem értesítsen!!!!!

Mozifanatikusok éjszakája:
Nagyon jó! Tényleg! TAvaly voltam rajta és egyhuzamban 5 és fél filmet néztünk végig. Megjegyezném, hogy az öt és fél filmből egy vagy kettő volt a szinkronizált, a többi feliratos volt....... Kicsit se égett a szemem... ááá!
De idén is megyünk valószínűleg, bár elég közel van az érettségihez. Azért remélem sikerül eljutnunk!

Mára tényleg csak ennyi. Mostanság túl nyugodt vagyok a felháborodott bejegyzésekhez:P
de ha van valakinek felháborodást keltő ötlete, az szóljon:D

Sokféle könyv szól a Holokausztról, a szovjet hadifogoly táborokról, de kevés a szovjet munkatáborokról, ahová németeket küldtek. Ez a "németek" kifejezés akármilyen német vonatkozásra kiterjedt. Német nemzetiségű, német anyanyelvű, stb.

De miért is írok én erről? Nos... A szüleim és jómagam is tagjai vagyunk egy baráti társaságnak, amelynek egyik tagja egy pályázatot vitt anyukámnak. Tudta, hogy szeretek írogatni... A pályázat arról szólt, hogy a Malenkij-robotról kell anyagot gyűjteni, riportok alapján.

Jómagam nekifogtam, hogy megvalósítsam a dolgot. Három emberrel is beszéltem, akik különböző ideig voltak munkatáborban Szibériában, ill. a Kaukázuson. Szégyen, amit elvártak azoktól az emberektől. Földet túrni, bányászni, mikor a föld olyan mélységekig meg van fagyva, hogy egy nap sokszor csak egy rögnyi földet tudtak kikaparni. Mindezt azért, mert németek.
Sok esetben a szerencsétlenek még azt sem tudták először, hogy hová viszik őket. Az egyik néninek azt mondták, hogy a Bánságba mennek kukoricát szedni. Csak kicsit "messzebb esett az a Bánság és más volt ott a kukorica." 5 évig robotolt kint és mikor hazajött, senki nem várta. A családját kitelepítették Németországba, neki pedig itthon kellett maradnia, hátha valamit visszakapnak abból a földből, ami régen az övék volt. Mesélte, hogy később, elment ahhoz a házhoz, ahol addig élt. Már egy másik család lakott ott. Ő besurrant a házba, az istállóba, ahol egyetlen tehén állt. Az a tehén, ami még gyerekkorában ellátta a családját tejjel. A tehén pedig felismerte a hangját!!! Megdöbbentő és igazán nem mondhatjuk, hogy "Á, csak mese habbal" hiszen egy öreg néni nem hiszem, hogy csak úgy, kitalál ehhez hasonló történeteket.

A három riportot egy nap alatt készítettem el. Megdöbbenve és csodálkozva tértem haza. Hisz ez nem is olyan régen történt! Olyan hihetetlen!

Mindenesetre szeretném, hogy ha a pályázattal tervezett könyv tényleg megjelenne. Ajánlom mindenkinek, hogy nézzen körbe a témában, ha a közelmúltról akar tudni, hiszen ezek az utolsó emberek, akik még élnek és elmondhatják nekünk, mi történt...

Ez az élő történelem!
 

Most komolyan... Ki olyan idióta, hogy tagadja a holokauszt létét? Hogy tagadja a zsidók millióinak - bocsánat a szóért - kiírtását? Hogy tagadja a gázkamrák használatát? Az ilyenek már a saját szemüknek se hisznek? NEm hisznek azoknak, akik átélték valamilyen formában a holokauszt borzalmait? Egyáltalán miért nem hisz benne? Védi a nácikat? Miért?

Ezek és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem, amikor meghallottam, hogy egy holokauszttagadó püspököt visszafogadtak a katolikus egyházba. Méghogy a pápa nem tudott a holokauszttagadó megszólalásairól... Lennének kétségeim! De tegyük fel, hogy tényleg nem tudta. Végülis megeshet, sok a dolga az már biztos. De ha egy ilyen dolog kiderül, akkor miért nem vonja vissza a kitagadás feloldását? Nem teheti meg? Én ehhez nem értek, nem tudom milyen szabályok vannak a Vatikánban a döntések meghozataláról. 

Mindenesetre szeretném hozzátenni, hogy a felvételt Németországban írták alá, ahol a holokauszt-tagadás bűncselekménynek számít! Ezért is indultak el nyomozások a regensburgi ügyészségen.

Kíváncsian várom, mi fog kisűlni ebből!!!
 

Érdekes egy fogalom ez a szerelem. Boldog, kínzó, állati, gyönyörteljes...
Miért van az, hogy annyian őrülnek bele a létébe és még annyian hiányába? Mi ez a dolog? Egyszerű szó... Három szótag. Sze-Re-Lem... Elcsépelt, elhasznált, kiforgatott, meg-nem-értett, kegyetlen, félelmetes, nehéz szó...
Annyian képtelenek kimondani. Valaki számára egyszerűen elcsépeltsége miatt hatástalan. Valaki bizonytalan az érzésben. Valaki egyszerűen nem szeret.
Olyanok is vannak, akik mint valami olcsó rózsaszálat dobálják... Szeretlek! Szeretlek. Szeretlek...
Hány féle képpen kimondható ez az egyetlen kis szócska. Mennyi féle eszköz! Mennyi csoda és mennyi őrület.
Miért nem képesek rá sokan...?
Miért nem érdemesek rá sokan...?
Miért nem kapják meg sokan...?
Miért vesztik el sokan...?
Miért szeretünk végülis mi emberek?

Volt már olyan érzésed, hogy egyszerűbb lenne az élet egy lakatlan szigeten, ahol senkivel sem kell törődnöd, ahol nincs családod, akik miatt aggódni kell, vagy szerelmed, akitől nincs egy perc nyugtod, Aztán Eszedbe szokott jutni, hogy milyen rossz lenne mégis egyedül? MErt hiányozna a család és az emberek, még ha gyűlölöd is a társadalmat amiben élsz?

Miért nem jó az embernek soha az, amilye van? MIért kell keresni az újat, miért kell gondolkodni olyan dolgokon, amik igazából nem is foglalkoztatnak? Miért élünk egyáltalán ezen a szerencsétlen bolygón, amit úgyis csak lelakunk? A kutatók már a bolygók közi vándorlásokat tervezgeti! Kapjunk már a fejünkhöz!

Elpocsékoljuk néha az életünket! Drogra, nőkre, piára, TV-re, zabálásra, diétákra, magolásra, bulizásra, mindenre! Csak sajnos ezek a dolgok azok életének levesébe is jókorát beleköp, akik élnék az életüket, boldogan! HA nem is állandóan, de mégis!

NEmrég megnéztem a Szex és New York című filmet. Az egyik főszereplő, megkérdezi a másikat: Te mindig boldog vagy?
Mire a másik valahogy így: Igen... Ha nem is minden pillanatban, de minden nap!

Így kéne élnünk... Ha már pazaroljuk az időt, a levegőt, a földet, legalább boldogan élnénk! De nekünk soha nem jó az, amink van. Őszintén... Hány ember szájából hallottunk hasonló szavakat? Nekem eszembe se jutott megkérdezni senkit, hogy boldog-e! Mit válaszolna! NAgy többségben azt se tudná, mi az a konkrét boldogság. Csak sejtené. Én se tudom még... HIába imádom a családomat, hiába vannak remek barátaim, én mindig találok valami kifogást...

Magyar pesszimizmus? A fenét! Egyszerűen ilyen az emberi faj...
Nem egyszer gondoltam arra, hogy boldog-e egy sas madár? Szabad! De mégis... Ahhoz, hogy először szárnyaljon, ki kell ugrania a biztonságos fészekből... Nem hinném, hogy akkor boldog. Mégis, lehet, hogy előbb helyet cserélnék vele, mint egy pénzében dúskáló gazdag emberrel.

A pénz boldogít? Tényleg? MEgkapod mindazt a tárgyi dolgot amire vágysz, de nem veheted meg az érinthetetlen fogalmakat! Szerelem, barátság, hit és még sorolhatnám mi minden. Közhely, tudom... De igaz...

Most, hogy megszabadultam ezektől a gondolatoktól, egy kicsit megnyugodtam. MErt azért csak rájön az ember, hogyha nem is minden nap, de legalább néha-néha boldog!

KÍváncsi vagyok az erre lézengők véleményére... MIt gondolnak a boldogság-boldogtalanság témáról? De legfőképpen...

Te boldog vagy?

2.rész

Nagy karácsony

   Gazdagon megterített asztal vár odalent. Gyönyörűen feldíszített, méregdrága fa, arany csúcsdísszel. Alatta rengeteg ajándék virít giccses csomagolásban. A nagyitól nyakkendőt kapok. Az öcsémtől a legújabb Armani cipőt kapom. Ő tőlem a még meg sem jelent mobiltelefont a kedvenc telefon márkájából. Anyám arany nyakláncot, apám svájci órát kap. Nem mintha nem lenne mindkettőből már elég.
   A hatalmas lépcsőn levonulva, kezemet a korláton csúsztatva meglátom a nagy vendégsereget. Megállok egy pillanatra, majd köszöntöm az egész társaságot. Munkatársak, távoli rokonok, talpnyalók... Kezet csókolok minden egyes partiképes nőnek. A vénkisasszonyok sugdolózva találgatnak, ki lesz egykor a választottam. Sznobok. Anyám abroncsos báli ruhát visel. Vörös és fekete színben. Csak úgy ragyog apám oldalán. Az álompár. Így emlegették őket annó. Arcon csókolom anyám és bólintok apám felé. Már csak az öcskös hiányzik. LAssan ő is megrkezik és kezdődhet a vacsora.
   Engem a gyönyörű, ám jégszívű Heather mellé ültettek. Anyámék választottja nekem. Még el se jegyeztem hivatalosan, de a gyűrűt és az esküvői ruhát már kiválasztotta.
   Nincs túl sok étvágyam, mégis magamba erőltetek minden fogásból egy keveset. Etikett. Aztán jöna hatalmas bál. Minden egyes szűzzel táncolnom kellett. Szűz. Persze...
   A bál csak éjfél után ért véget. A meghívottak lassan szállingóztak haza. Csak Heather családja marad az ajándékozásra. Illeedelmesen kibontanak mindent és természetesen minden tetszik. Nekem is... Bár jobban örültem volna egy vicces feliratú alsógatyának, mint a leendőmtől kapott pár zokninak. Azért illedelmesen elmosolyodok és eljátszom a meghatott szerelmest.
   A családi beszélgetés reggelig is eltart. Nevetünk, örvendünk, még énekelünk is. Aztán vége a színjátszásnak. Heatherék hazamennek én pedig a szobám magányában, az erkélyemen állva nézem a "pór népet". Milyen boldogok...

A Nagy karácsony... Nem az a boldog, akinek mindene megadatott, hanem az, akit szeretnek.

A rossz után csak jó jöhet,
    Csak az a kérdés,
         Meddig tart a rossz.

Minden nap ünnep,
    Míg úgy hiszed,
       hogy igaz is lehet.

Kar-ban az erő,
   Ács van a tetőn,
       Ony...